Én nem tudom, hogy van az, hogy ami a memóriát illeti, valahogy mindig alulmaradtam a volt pasijaimmal szemben.
Kivétel nélkül tisztában voltak a fontosabb dátumokkal. Úgy mint: első találkozás, első kézfogás, első csók, első együttalvás, első szex... Emlegették a hónapfordulókat, tudták, fél évvel korábban melyik mozifilmet hol és pontosan mikor néztük meg, hányadikán hová utaztunk, pontosan hány napja járunk. Én ebben baromi rossz vagyok.
Nem tudom napra pontosan, mikor csókolóztam először, de még a hónapot sem. Az első szex 2003 nyarán volt, ennyi. :) Höhö, ezek után talán nem meglepő, hogy valahogy nem vettem a fáradságot, és nem is éreztem fontosnak, hogy minden pasimnál minden dátumot megjegyezzek, amit "meg szoktak jegyezni". Sírba vittek az olyan kérdéseikkel, hogy "ugye tudod, milyen nap van ma?!" Mondom, hatodika (tizedike, huszadika, tetszés szerint behellyettesíthető). "Igen, éééés? Az tudod, mit jelent!" Hát nem, soha nem tudtam. És láttam az arcukon a csodálkozást, majd később a csalódást, hogy én ennyire nem vagyok képes számon tartani a "fontos napokat".
Hát, sorry. Valami agybeteg módon el tudom darálni az összes októberi névnapot egymás után, sorrendben, de fogalmam sincs, a tágabb családom (nagynénik, nagybácsik, unokatesók, nagyszülők) mikor ünneplik a szüli- vagy névnapjukat. Tudok 60 percnyi Petőfi-verset kívülről, de ha agyonütnek, se tudom megmondani, mikor szakítottam legutóbb, vagy hány hónapig jártam a legutóbbi exemmel.
És nagyon idegesített eddig mindenki, aki számon kérte ezt a fajta feledékenységemet. Mintegy parancsszóra tudok kitörölni érzéseket, gondolatokat, pillanatokat, emlékeket, szavakat, pillantásokat, hangsúlyokat, mozdulatokat az agyamból - a volt kapcsolataim mint valami nagyon távoli dolgok élnek bennem. Szép volt, jó volt, talán igaz sem volt. Mert egyszerűen nem hiányzik nekem az, hogy mindenhonnan a múlt emlékei ugorjanak rám, valamelyik exem arca villanjon elém egy helyszín/hang/kép hallatán vagy láttán. Nincs rájuk szükségem. Nem én alakítottam így, legalábbis nem tudatosan. Totál idegen lenne számomra még az is, akivel pár hónapja még ágyba bújtam. Mert már nincs közöm hozzá. Úgy őrzöm a titkait, amelyeket anno rám bízott, hogy kitöröltem őket az agyamból. Egyszerűen ő csak egy név már a múltamból, semmi több. Nem hang, nem illat, mozdulat, helyszín, esemény.
És főleg nem dátum.
