Zöld dió

Nem tudom, mi okozta a hajnali bekattanásomat. Az nem lehet, hogy saját magam álljak a boldogságom útjába. Ilyen nincs. Talán még mindig nem merem elhinni, hogy ő valóban engem akar, úgy, ahogy vagyok - talán előre félek a csalódástól, annyira, hogy indokolatlanul is menekülök…

Gondolkodtam azon, megszülessen-e ez a bejegyzés, de eddig is elég őszinte voltam itt, így semmi értelme nem lenne nem leírni, ami éppen most foglalkoztat.Úgy néz ki a dolog, hogy amit az elmúlt kb. fél évben minden másnál jobban akartam, konkrétan összejönni vele, az sikerült.…

- Izgulsz?- Hm?- Azt kérdeztem, izgulsz-e.- ???- Hát a műtét miatt.- Jaaa, egyelőre nem volt időm izgulni... És úgy be vagyok táblázva, hogy mire eszembe jutna parázni, már túl leszek rajta...  

Nekem valahogy mindig egyszerre rendeződik a magánéletem és a "karrierem". Magyarul: mindig akkor kapok k.... sok munkát, amikor végre lenne kivel az estéket és hétvégéket tölteni. De ez nem jön össze, mert dolgoznom kell. Amúgy meg persze öröm-boldogság, hogy megint…

- Jól nézel ki ott az ágyamon.Mit mondhattam? Örültem. :)Aztán reggel volt egy pillanat, amikor öntötte a kávét a bögrébe. Na, akkor majdnem beleszerettem. Azt hiszem.