Ha megkérdezik tőlem, mi az, amit tanultam az egyetemen, egyből rávágom: megtanultam pro és kontra gondolkodni és érvelni. Hamar felismertem ugyanis, hogy jobb, ha nem a saját véleményemet hangoztatom az órákon - bár látszólag ezt várták el tőlem. Az első (és egyben utolsó) kettest iszonyú igazságtalanságként éltem meg; máig hiszem és tudom, hogy nekem volt igazam, de attól fogva szép csendben stratégiát váltottam. Rövid helyzetfelmérés után mindig azt mondtam és írtam, amit a tanár hallani akart. Rendkívül vicces sikertörténetemnek tartom azt a kb. 12 oldalas házidolgozatomat, amelyben részletesen, tanulmányszerűen ecseteltem egy, az enyémmel homlokegyenest ellenkező véleményt - sajátomként. Külön dicséretet kaptam rá, és ha úgy vesszük, megérdemeltem: azt az ötöst a tanár a szépen kifejtett véleményemre adta, de valójában egy jól álcázott hazugságot díjazott. Én pedig valóban büszke voltam magamra, nem azért, mert átvágtam a tanárt, aki abban a hiszemben élt, hogy sikerült az ő világnézetét belecsepegtetnie a fejembe, hanem azért, mert megfeleltem az egyetem követelményrendszerének - elvégre 5-öst kaptam.
Így elég jó eredményekkel sikerült végigvinni az 5 évet, és most, kilépve a munkaerőpiacra, vicces módon kezdem ugyanazt megtapasztalni, amit az egyetemen. Konkrétan: ha nem akarsz balhét, mindenkinek mondd azt, amit hallani akar. Add el saját véleményedként a neki tetsző érvelést, és nyert ügyed van. Az erkölcsiség kérdésén hamar túl lehet lépni, ha az állásodról van szó. Na nem valami simlis ügyekre kell gondolni, konkrétan ez a munkám. Legálisan jópofizok egyik nap az egyik oldallal, másik nap a másikkal. Egyszer az egyik fejével gondolkodom és írok, máskor a másikkal. Elkötelezett vagyok valamelyik irányba? Nem. Kiegyensúlyozott vagyok? Igen. Ezáltal semleges is vagyok? Igen. :)
Szóval az egyetem elérte a célját: felkészített a való életre, mert a pro és kontra agyműködésre remekül megtanított. És ezt köszönöm neki, mert ez egy olyan tudás, vagy inkább tapasztalat, amit tényleg hasznosítani tudok a mindennapokban. Szemrebbenés nélkül váltok, és egyelőre úgy tűnik, hibátlanul. Mind a két oldal képviselői azt hiszik néhány találkozás után, hogy én lennék a leghűségesebb pártkatona, ha belépnék hozzájuk. :)
Mindennek bizonyítéka egy 3 napos munkát igénylő kicsiny kampányfilm, amit énrám bíztak, énrám, aki pedig a másik pártra fogok szavazni jövő vasárnap. :) De dologra fel, azt a bizonyos színű sálamat visszarakom a szekrénybe, és előveszem a másik színűt, hogy az illúzió teljes legyen.
Én, kérem, csak a munkámat végzem.
