Azt mondja, milyen nehéz nekik (vagyis a pasiknak), hogy mi (nők) elvárjuk, hogy ők kezdeményezzenek. Valahogy nem tudtam sajnálni... :)
Nem egyszer voltam már kezdeményező egy kapcsolatban, konkrétan akkor, amikor nem tudtam már kivárni a srác tökölését, és adtam egy, a jelzésértékűnél komolyabb löketet a dolgok folyásának. Nem vagyok büszke rá, de nem volt más választásom. Ó, ha pasi lennék, nagyon élvezném a helyzetet, hogy elvarázsolhatom a csajokat, és nem kell várni, csak várni...
Igazság szerint mindenhol azt látom, hogy a csajok ma már ráugranak a pasikra, azok meg élvezik, hogy a kisujjukat sem kell mozdítaniuk, minden az ölükbe hull (szó szerint is). Elkényelmesedtek, nem tudnak és nem is akarnak hódítani. Úgy vannak vele, minek strapálják magukat, a nők úgyis kiszámíthatatlanok, sose jó nekik semmi, inkább kivárják, hogy a csaj hódítsa meg őket...
Na, ha jelen esetben én lennék a pasi, lehet, már régesrégen egy pár lennénk, sőt, lehet, már a szakításon is túl lennénk... Ami nem valami vidám perspektíva, de mindenképpen jobb, mint a mostani helyzet - mert akkor legalább tovább tudnék lépni rajta.
Ja, amúgy megvolt az első randi, amit ki tudja, mikor követ a második, már megint nem rajtam múlnak a dolgok... Tényleg nincs semmi elvárásom, és nem is rohanok sehová, egy kapcsolatban amúgy is az indulás a legkedvesebb és legromantikusabb, amikor még nem tudod, meddig mehetsz el, mire mit reagál a másik. Ennél jobban már nem tudok, és nem is akarok pozitív jelzéseket küldözgetni neki, bátorítottam már eleget, most rajta a sor. Én nem vagyok semmi jónak elrontója. :)
