nőnek érezhetem magam egy kapcsolatban. Neki érdemes öltözködni, reggelente félórát tölteni a tükör előtt, a ruhámhoz illő fülbevalót választani, elviselni a harisnyát a szoknyához.
Mert észreveszi. Minden egyes találkozásunkkor megdicsér, hogy mennyire csinos vagyok. És ez jó!
Az eddigi pasijaimat nem nagyon érdekelte, mi van rajtam. Egy darabig szívóztam, szoknyát vettem meg magassarkút a randira, aztán többnyire maradt a farmer és a pulcsi, mert nekik annyira mindegy volt. És így nekem is. Pedig jó lett volna néha egy kis visszajelzés, hogy hahó, tetszel, mennyire jól áll ez a sál/blúz/csizma, milyen jól válogattad ma össze a színeket. Semmi. Ezzel együtt többnyire az irányító is én voltam a kapcsolataimban, kívülállóktól kaptam meg, hogy én vagyok a pasi, a párom a nő. Volt benne valami.
Most viszont nagyon élvezem, hogy a nőies énem került előtérbe. Hála neki. És hagyom magam irányítani is. Eleinte próbálkoztam alakítgatni a kapcsoltunkat, de rájöttem, hogy vele nem így megy. Ezért most hagyom, hadd történjen minden a lehető legspontánabb módon.
Ebbe az is belefér, hogy soha nem beszélünk meg előre semmit. Az "este gyere át hozzám" van, mikor azt jelenti, hogy este 7-kor csörög a telefon: "mégse jó, majd legközelebb". Megtanultam tolerálni. Nem is volt nehéz, pedig a türelem sose volt az erősségem. Végül is mindkettőnknek megvan a saját élete, és ez így van jól. Ha tényleg közünk van egymáshoz, előbb-utóbb összejönnek úgy a dolgok, hogy több időt legyünk együtt. Addig is örülök minden együtt töltött percnek. :)
"A sebesség mindegy, hisz az irány jó." /Túl a barátságon/
