Jobban belegondolva, nem is annyira ritka eset, hogy "beszélgetéssel" induljon egy kapcsolatom. Nem is nagyon tudok most olyan esetről, hogy úgy hirtelen, mondjuk csókkal indult volna, mint a filmekben. Mindig ment a komoly beszélgetés, mi legyen, elkezdjük-e vagy ne, mi lesz, ha szakítunk stb. Életem legromantikusabb csókja (folyópart, napfelkelte, teljes magány) előtt is jött az engedélykérés, én meg belül ordítottam: ezt nem kell megkérdezniiiiiiii, csináld máááááár.
Nem tudom, ennyire félelmetes vagyok? Vagy ennyire bonyolult, hogy rajtam ennyit kell filózni? Vagy ennyire komoly, akit nem lehet csak úgy megcsókolni vagy elhívni valahová a NAGY BESZÉLGETÉS nélkül??
Na, szóval reménykedtem, hogy legalább most úgy indul, hogy a legváratlanabb pillanatban rálök a kanapéra, aztán hajrá... Mert belőle ki is néztem volna. De ő se merte.
Hetek óta mindketten egyértelműen vágyunk arra, hogy egymás közelében legyünk. Ez tegnap fajult odáig, hogy 7 órán keresztül, amíg együtt dolgoztunk, szinte végig fizikai kontaktusban voltunk. (Kívülálló szerelmespárnak nézhetett volna minket. Nézett is: tök ismeretlen nő jött oda az udvaron - ahol pedig moderáltuk magunkat -, mikor M. egy pillanatra bement: párod így meg úgy... :D)
Mikor nem látott senki, percekig fogtuk egymás kezét, anélkül, hogy tudatosult volna bennünk, mit csinálunk: jó volt, és kész. Ő ült, én álltam mellette, percekig simogatta a lábam. Masszíroztam, provokáltam, csikiztem, amíg fel nem pattant, jól megkergetett, lefogott, puszilgatott. Feküdtem hanyatt a KANAPÉN, mellém ült, simogatott, gondoltam na, most, most tutira nem lehet már tovább húzni, még löknie sem kell, itt fekszem előtte, de neeeeeeeem. Elkezdett BESZÉLNI. Annyira meglepődtem, hogy némán hallgattam, kikerekedett szemmel, mert ha valakitől, hát tőle igazán nem vártam a magasröptű fejtegetést egy kapcsolatindítás előtt. Mondta, utál erről beszélni, és nem is szokott, inkább a tettek embere, de én MÁS vagyok. Jelképesen a fejemet vertem a falba, miért vagyok ennyire más, miben vagyok más, hogy még ő is megtorpan. Erre mindig az a pasik válasza, hogy nem akartak csak úgy leteperni, mint más lányokat, akiknél csak kalandot keresnek. MIÉRT? Egy komoly kapcsolat nem indulhat spontán csókkal, vagy mi?? Komolyan mondom, mintha ő lenne a bölcsész, nem én, mit kell ezen ennyit filózgatni... Kismonológja után lazára vettem a figurát: ha nem ismerjük meg jobban egymást, honnan tudjuk meg, működne-e? És mi van akkor, ha szakítunk, összedől a világ? Felnőttek vagyunk, tudjuk már kezelni az ilyen helyzeteket. NA.
Kíváncsi leszek.
