Olyan volt, mintha mindketten az elmúlt hónapokat akartuk volna egyetlen éjszaka alatt bepótolni. Úgy ölelt, mintha soha nem akarna elengedni, és úgy csókolt, mintha attól félne, utoljára teheti meg.
Olyan éjszaka volt, amit örökre megőriz az ember, amiből mindenkinek kívánok legalább egyet az életben: amikor nem kell gondolkodni, amikor csak úgy megtörténnek a dolgok, és ami után úgy ébredsz, hogy szebb lett a világ.
Utána már nem ilyen egyszerű. Félelem, vajon megbánta-e? Kétkedés, aggodalom, várakozás. Aztán a nagy beszélgetés az augusztusi hőségben, a fűben ücsörögve. Hogyan tovább? Nem akarja folytatni, mert tisztel. Nem akar hülyíteni. Fél, ha jobban megismerem, kiábrándulok belőle. Nem enged közel magához, nem akarja, hogy csalódjak benne. Önmagától félt engem.
Nevetek. Ugyan milyen sötét titkaid lehetnek, ami nem lányoknak való? - Nem sötétek, csak úgy összességében. Az életvitelem. Te különleges lány vagy. - Ugyanolyan vagyok, b..., mint a többiek. - Nem, és te nem érdemelsz meg engem. - Hülye vagy.
Mondja, nem szabad, hagyjuk abba, közben ő fogja meg a kezem, ő simogat, ő csókol, én meg egyre inkább elveszek. Hogyan is vághatnánk el azt a valamit ilyen hirtelen, ami olyan erősen vibrál köztünk hónapok óta? Hogy lennénk arra képesek, hogy miközben össze vagyunk zárva heti több napot, nem érünk egymáshoz, mikor két percet nem bírunk ki enélkül? Hogy dönthet a hideg fej ott, ahol a szív egészen mást mond??
Olyan, mint egy valóra vált tündérmese, ami a boldog befejezés előtti pillanatban ér véget. Ha itt megállunk, veszélyes űr marad, amit lehet, majd akkor akarunk betölteni, amikor már egyikünknek sem aktuális... Tudom, tapasztaltam. Kösz, még egyszer nem követem el ezt a hibát. Inkább most történjen meg, aminek kettőnk között kell.
Hogy én mit? Bármit. Ha idő kell neki, adok. Ha napokig nem hív fel, majd utána rögtön látni akar, megyek. Ha hajnali kettőkor kel fel mellőlem, szó nélkül elengedem. Kihasznál? Nem. Mert nincs rózsaszín felhő, és nem vagyok naiv kiskamasz - de amíg jobb nekem vele, mint nélküle, addig szeretnék vele lenni. Ilyen egyszerű.
Meg hát szüksége van az ember lányának olyan éjszakákra, amik után füligvigyorral szedi a lábát az utcán, mire megállítja egy szimpatikus öregúr:
- Itt jön velem szemben a szépség!
- ???
- Mondom, itt jön velem szemben a szépség! Piros szoknyában, egyik kezében laptop, a vállán kistáska... Tudja, mit írna erről József Attila? Valami nagyon szépet...
... Ebben biztos vagyok. :)
