mondhatnám, hiszen amennyire boldog vagyok az egyik pillanatban, a másikban annyira magányos és elveszett. Teljesen indokolatlan, hiszen egyre nyilvánvalóbb, mennyire fontos vagyok neki - de talán pont ez ijeszt meg.
Ő biztosan önmagamért szeret, de én nem tudom, őt magát kedvelem-e, vagy a tényt, hogy valaki ennyire ragaszkodik hozzám. Nagyon-nagyon félek attól, hogy az utóbbi áll fönt. Még nem tudok semmit, még nagyon az elején vagyunk, de nem egy kapcsolatomnál jött már a fájdalmas döbbenet, hogy tulajdonképpen a szerelembe vagyok szerelmes, nem az adott srácba.
Amúgy szédületes tempóval haladunk még mindig... Most abból áll a kapcsolatunk, hogy a munkaidőből lopott 10-20 percekben élünk magánéletet. Gyakorlatilag 0-24-ben munka van most, amikor meg mindent leszervezek, hogy végre egy egész éjszakát kettesben legyünk, valamelyikünk beteg lesz. Valaki nagyon nem szeret minket odafönt.
