Minden eddiginél határozottabban szeretném, ha az életem az általam átmenetinek nevezett időszakból továbblendülne. Jó két éve "lógok a levegőben". 22 évig minden kiszámítható, ellenőrizhető és tervezhető volt az életemben. Óvoda, általános iskola, gimnázium, egyetem. Most következne a munka, de 2 éve valahogyan bent ragadtam a híres magyar felsőoktatás és a munkaerőpiac közötti, rendes esetben szűk mezsgyén (mint Patrick Swayze élet és halál között). Azóta is ott kallódok. Diákmunkával kezdtem, majd jött a szakmai gyak, és a "mi a fontosabb?" problémából egyszer a munka, máskor a suli került ki győztesen. Az energiámat már nem tudtam megduplázni, így meg kellett feleznem - ami folyamatos fáradságot, halogatást, rendszertelenséget, kapkodást, káoszt szült. Lassítottam a tempón, mert rájöttem, kétfelé nem tudok maximumot nyújtani, kudarcok értek mindkét területen.
2010-et ezennel ünnepélyesen kinevezem A Továbblépés Évének, amikor végre befejezem ezt a húzott-halasztott iskolát, és amúgy igazából nekiveselkedem a munkának. Mert így, a kettő között rohangálva nem jó nekem. Mert önállósodni kellene, és a saját lábamra állni. Mert végül is ezért tanultam másfél évtizedet. Mert minden barátomat előbb-utóbb bekebelezi a munkaerőpiac. És mert ezt várják tőlem.
2009 volt A Nyugalom Éve. Nagyon szép volt, de nem történt semmi különös, semmi változás, semmi haladás. Az egyetlen említésre méltó esemény az volt, hogy megszabadultam egy megromlott kapcsolattól. Életem egyik legjobb döntése, újra önmagam lehetek.
Remélem, ha jövő ilyenkor visszatekintek erre az évre, valóban továbblépésről számolhatok majd be. Mert "vannak az életben pillanatok", amikor már nem lehet több kifogást találni.
Szembe kell néznem az élettel. És felnőni végre, örökre.
Hajrá, zöld dió! :)
